Holnaptól
hivatalosan is vége a nyárnak, ugyanis holnap megint kezdődik a
suli, hadd halljam a hangotokat igeeeen! Erre a publikum.: -Fúúúúj!
:) Hát igen, de még mindig nem értesítettek, hogy mégis hova
kell menni és hányra. Mai internetes/frászbook-os világban ennyit
nem tudnak megtenni a beiratkozás után? Ez a nyár utolsó napja és
holnap kezdődik a tanítás, és még mindig nem tudunk semmit. Ez
azért nagy szívás.
Tegnap
chateltem Dawe-kunnal és N. Tamás-kunnal. Mindketten jófejek.
Dawe-kun elég helyes pasinak igérkezik. Úgy tűnik, hogy T-kun
eléggé belém van zúgva, de ez most viszonzatlan, ugyanis pár
hónapja estem át 1 szakításon. Ja és az 1ik ismerősöm is most
szakított nemrég. Úgyhogy a 2012-es év nem igazán a szerelmesek
éve. Legalábbis én úgylátom.
Tegnap
úsztunk utoljára a strandon.
Nagyon jó színem lett. Na, reggel is zuhiztam, meg akkor is amikor a BS-ről hazajöttem, mert úgy izzadtam, mint a büdösélet. A hátsókerekem megint leeresztett félúton hazafele jövet, úgyhogy vmit kell majd csinizni vele. Sajna annak idején nem engedték meg nekem, hogy kerékpárszerelőnek menjek. Merthogy fiús szakma, meg bla, bla, bla. Sajna nem egyetemista leszek, hanem számítógép szerelőnek megyek továbbtanulni így érettségi után. Az legalább hasznos. :)
Így úszok Én. Ez a gyorsúszás. :)
Ez a mellúszás
Ez is gyors úszás
Nagyon jó színem lett. Na, reggel is zuhiztam, meg akkor is amikor a BS-ről hazajöttem, mert úgy izzadtam, mint a büdösélet. A hátsókerekem megint leeresztett félúton hazafele jövet, úgyhogy vmit kell majd csinizni vele. Sajna annak idején nem engedték meg nekem, hogy kerékpárszerelőnek menjek. Merthogy fiús szakma, meg bla, bla, bla. Sajna nem egyetemista leszek, hanem számítógép szerelőnek megyek továbbtanulni így érettségi után. Az legalább hasznos. :)
Így
legalább nem kell majd iderángatni a Péter bácsit. :p Most vagyok
bajban a bérlettel, hogy mikor cseréljem ki?! Még érvényes a
mostani, de mire megkapom a diákigazolványt az 1 hónap és
legalább halloween-ig várni kell. OMG! Mikor cseréljem ki? Ha most
írom be a számot és ha közben megérkezik az új
diákigazolvány-kártya, akkor nem lesz érvényes, hogy
szomorodjanak meg! Majd kitalálunk erre is vmit.
Na,
offolom magam. Nagyon fincsi Szabolcsi rántott krumplilevest ettem a
barátnőmnél. Olyan volt, mint a rántottleves, csak nem tojás
volt benne, hanem krumpli meg tészta és némi zeller. Nagyon fincsi
volt. Még tejfel sem kellett bele.
Nagyon
jól érzem magam így zuhizás után. Olyan jól hűsíti a
testemet, hogy nemigaz. Pedig amikor kiléptem a barátnőm ajtaján,
akkor rögtön nagy madárcsicsergés fogadott és a nap meleg
sugarai rávetődtek a testemre. Hazafele menet biciklizés közben
éreztem, hogy megint gáz van a hátsókerékkel. Gyorsan leszálltam
és megnéztem, és gyenguska létemre betudtam nyomni a kerekét. Na
akkor jobb ha tolom, mert így menni vele balesetveszélyes. Így hát
hazáig toltam a bringát. Amikor megérkeztem hiába csengettem,
anyuék játszották a süketet. A kutyusok kiszöktek, amikor
bejöttem a kapun, és az anyuék ezt meg is érdemelték. Megint nem
pakolták el a rámát meg a lekvárt. Ja meg a reggeli zuhis
vizemmel sem törődtek. Kiderült, hogy ma délig csicsikáltak.
Fene már ezt a lusta bandát.
Mostanában
igyexek minden reggel/este locsolni a kertemben, és hátul a füvet
is meg ahol csak lehet. Bár reggel azaz hajnalban nemigazán van rá
időm, mert akkor még sötét van és nem látni semmit, vagyis alig
vmit.
Változtam
a nyáron. Nagyon ügyelek most már mindenre, de főleg magamra. Ma
mindenképpen meg kell igazítanom a hajacskámat. Anyuci a
különbejáratú fodrászom. :) Hát igen.
Le
kell vágni hátul a felesleges tincseket. Nemrég elöl kellett
belevágnom néhány tincsbe, mert azokon már a csat sem segített.
Tegnap
du.-n csicsikáltam és este vhogy nem akarództam lefeküdni, még
éjfélkor is fent voltam Ma reggel meg nem akarództam felkelni.
Mindig ez van.